Nyitva

Vásár, állatsimogató és fogatparádé egy helyen: hamarosan indul Hajdú-Bihar leglátványosabb agrárkiállítása



Szarvasmarhák, baromfik és mezőgazdasági gépek vonulnak fel Debrecenben augusztus végén. A 35. Farmer-Expon emellett égető szakmai és agrárpolitikai kérdéseket is megvitatnak.

Augusztus 27-e és 29-e között ismét megrendezik a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán. Ennek részleteiről számoltak be a háromnapos esemény szervezői augusztus 11-én, kedden a Beer and Wurst étterem különtermében tartott sajtótájékoztatón.

Vaszkó László, a Farmer-Expo főszervezője elmondta, megalakulása óta a rendezvényt még a Covid vagy a rágós száj- és körömfájás időszakában is minden évben megtartották. Felidézte, a 35 éves múlttal rendelkező szakmai kiállítás első két évben még az volt a központi téma, hogy kié lesz a föld. Ezt követően a tudomány bevonása határozta meg az expók tematikáját, az uniós csatlakozás idején pedig arról volt szó leginkább, hogyan kell az EU-s tagságra felkészülnie az agráriumnak. Akkoriban kifejezetten arra szerveztek workshopokat, hogy milyen támogatási lehetőségek vannak, és azokat hogyan lehet igényelni.

Mint fogalmazott, jelenleg egy kihívással teli időszakot él át az agrárium. Az ágazat érzi, hogy válaszlépésre van szükség a klímaváltozás kapcsán, miután évszázadok alatt sem nyújtott megoldást a gazdasági és politikai elit. Példaként említette a Duna–Tisza csatorna 1823-as tervét, ami végül sosem készült el.
A szakember szerint addig, amíg nem valósul meg egy hasonlóan nagyszabású vízügyi beruházás, meg kell találni a megoldást többek között arra, hogy melyek a szárazsághoz alkalmazkodó növények, és melyek az alkalmazható technológiák vagy eljárások. Erről szól majd az expo aszályos programsorozata, amely során az agrárkamara tanácsadói kimondottan a tudományra és a gyakorlati kérdésekre kihegyezve tartanak előadást. Hangsúlyozta, a Debreceni Egyetem és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem számos kevéssé ismert eredményt felmutatott, amelynek alkalmazásával elkerülhető lenne a gazdaságok bezárása.

A haszonállatok is nagy szerepet kapnak a kiállításon

Az aszály azonban nemcsak a mezőgazdaságot, hanem az állattenyésztést is sújtja, az ágazat több más problémája mellett. A sertéságazattal kapcsolatban Búza László, az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium államtitkára tart fórumot, aki maga is sertéstenyésztői múlttal rendelkezik. Valamint Szabó István, az OTP agrárgazdasági értékesítési igazgatója előadásában a finanszírozási helyzetről beszél majd.
Vaszkó László kitért a szarvasmarha ágazatra is, illetve a tej árának drasztikus csökkenésére. Búza László ebben a témában is közvetíti a minisztérium álláspontját, amely nem a támogatásokat részesíti előnyben, hanem a hosszú távú, rendszerszintű tervezést.  

A főszervező beszélt arról, hogy élő sertést az afrikai sertéspestis miatt idén ugyan nem lehet bemutatni, azonban a szarvashmarha, a baromfi és a lovas pavilon is megtelt kiállítókkal, valamint a juhok és kecskék karámjára is túljelentkezés volt. A kiskérődzőkkel foglalkozó szakemberek számára pedig szombaton szintén tartanak egy fórumot.
 
A megalakulása óta hirdetjük, hogy a Farmer-Exponak a tudományos és szakmai oldalán túl fontos funkciója a nevelés és az oktatás. Ezért kimondottan gyerekeknek és fiataloknak szóló programokat is szervezünk. Lesz fejési, valamint ápolási bemutató, a szarvasmarha pavilonban pedig kialakítunk egy borjúsimogatót, ahogy a gyerekek etethetik is az állatokat. Úgy gondoljuk, a közvetlen kapcsolatteremtésnek az állatokkal óriási sikere van
– ismertette.
 
A miniszter nyitja meg a Farmer-Expot
 
A korábbi évekhez hasonlóan lovas programokban is bővelkedik az expo, mivel a régió komoly lovas hagyományokkal és kifejezetten magas genetikai értékkel bír. Természetesen lesz klasszikus piactér is kézműves élelmiszerekkel. Széles választékban lehet majd kóstolni és megvásárolni a helyi termelők portékáit az expón.
 
A rendezvény csütörtöki megnyitóján Bóna Szabolcs agrárminiszter is jelen lesz, aki egy külön fórumon vázolja majd fel a kormány agrárpolitikai elképzeléseit.
 
A mezőgazdasági és élelmiszeripari gépgyártó cégek és kereskedők is felvonulnak a kiállításon. Ezen vállalkozások szintén nincsenek jó helyzetben, mivel a partnerkörüket az aszállyal sújtott agrárium teszi ki. Ha pedig a növénytermesztés helyzete nehézkes, akkor nem elvárható, hogy nagyobb beruházásokkal tervezzenek jövőt. A visszaesés ellenére azonban ők is elengedhetetlennek tartják a személyes kapcsolattartást és a bizalomépítést – tudatta Vaszkó László.

forrás: https://www.haon.hu/helyi-kozelet/2026/08/farmer-expo-debrecen-2026-agrarkiallitas

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2026. augusztus 27-29.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
xxx