Nyitva

Van mit nézni a jubileumi rendezvényen: megnyílt az országos Farmer Expó



 

Augusztus 17–20. között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusa ad otthont Magyarország egyik legjelentősebb agrárseregszemléjének. Az idén 16 ezer négyzetméteren 329 kiállító mutatkozik be. A terület legnagyobb részét mezőgazdasági gépek és eszközök foglalják el, de a megújult állatbemutató tér legszebb egyedei is várják a látogatókat.

A megnyitóünnepség keretében Czető Norbert református lelkész megszentelte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének tagjai által gyűjtött búzából sütött kenyeret, írja a haon.hu.

A Farmer Expó mindig is több akart lenni egy klasszikus árubemutató kiállításnál. Elsődleges célunk az volt, hogy megmutassuk az idelátogató közönségnek mindazt a jót, amit a magyar föld megterem, emellett elméleti tudást is biztosítsunk a gazdálkodáshoz

– emelte ki Vaszkó László vásárigazgató, aki harminc éve töretlen lelkesedéssel szervezi a többnapos rendezvényt.

A rendezvény megnyitóján együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. A megállapodás célja, hogy a felek közös oktatási, szakmai és tudományos céljaikat együttesen valósítsák meg a jövőben.

Ha bárhonnan elindulunk az agrárium területén, Hajdú-Bihar megye mindenhol az első három helyen szerepel. Ahhoz, hogy ez a jövőben is így maradhasson, szükség van a Debreceni Egyetemre és az agrárképzésre

– fogalmazott Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei elnöke. Dr. Stündl László, a kar dékánja szerint ez a megállapodás egy olyan mérföldkő, amely a régió mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásai számára tudást, innovációt, szaktanácsadást és szakképzést fog tudni szolgáltatni.

A harmincadik évforduló ráirányítja a figyelmet arra, hogy mennyire jelentős szerepe van az agráriumnak Hajdú-Bihar megyében – mutatott rá dr. Nagy István agrárminiszter, majd hozzáfűzte, hogy minden agrármérnökre és középfokú végzettségű fiatalra úgy van szüksége a magyar agráriumnak, mint éhes embernek egy falat kenyérre.

Forrás: hellovidek.hu

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2024. augusztus 29-31.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
xxx