Nyitva

Mintegy 5 millió tonna őszi búza termett hazánkban



 A mezőgazdaságnak szánt szolgáltatások és eszközök színe-java látható a Farmer Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás és Vásáron, amelynek ünnepélyes megnyitóján a helyszín erejét is kiemelte Vaszkó László vásárigazgató. A Debreceni Egyetem nemcsak helyszínt ad a négynapos rendezvénynek, hanem a szakmai programban is szerepet vállal. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar oktatói a zöldség- és gyümölcs­ágazati, valamint a szarvasmarha-tenyésztési konferencián tartanak előadásokat, a legkorszerűbb tudományos módszerekkel segítve a gazdálkodók munkáját.

 

Az agrárium jövője

– A Debreceni Egyetem, illetve jogelődje mindig fontosnak tartotta, hogy a gazdasági élettel gyakorlati kapcsolatot tartson – hangsúlyozta Bács Zoltán kancellár a rendezvény pénteki megnyitóján. – Nem szabad elfelejtkezünk arról, hogy a debreceni felsőoktatás az agrár­oktatással indult 150 évvel ezelőtt, idén ünnepeljük ezt a jeles évfordulót. Ahogy a város akkor segítette a mezőgazdaság fejlődését az oktatással, most ugyanúgy teszi ezt a járműiparral, de az agrárium a jövőben is ugyanolyan fontos lesz az egyetem számára. Ahogyan a Farmer Expo is, hiszen ez az esemény élő kapcsolatot jelent az oktatókkal, kutatókkal és a gazdasági szakemberekkel – mondta az egyetemi vezető. 

– A rendezvény alkalom arra, hogy megálljunk, számot vessünk, megnézzük az eredményeinket – fogalmazott Nagy István agrárminiszter az eseményen. Megköszönte és elismerte a gazdák, a szakemberek eddig végzett munkáját, s elmondta, 4,84 millió tonna búzatermésünk volt idén, ami 20 millió ember táplálására, kenyérszükségletére elég, ráadásul a vetőmagot is tudjuk belőle finanszírozni, s jószágok takarmányának is megvan a forrása. A hely szelleme, az agrártudományi centrum léte lehetőséget ad arra, hogy emlékeztessünk, tudás nélkül nem tudunk előremenni. 150 évvel ezelőtt a tudást kellett feltétlenül hozni a gazdasági sikerek érdekében, most ugyanúgy egy technológiai fejlesztés előtt állunk. A kérdés csak az, hogy tudunk-e lépést tartani a 21. századi technológiai megújulásokkal, de az itt élők legnagyobb inspirációja az lehet, hogy a járműipar elkezd fejlődni – emelte ki a miniszter.

A Farmer Expo programjai között fajta- és gasztrobemutatók, valamint különböző szakmai konferenciák is szerepelnek. A négynapos kiállításra és szakmai vásárra háromszáz kiállító érkezett, a szervezők több ezer érdeklődőt várnak.

Forrás: www.naplo.hu

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2024. augusztus 29-31.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
xxx