Nyitva

Ismét elhozzák a hazai agrárium „krémjét”



Idén 27. alkalommal nyitja meg kapuit a Farmer-Expo; ezúttal a Hortico zöldség-gyümölcs szakkiállítás minden eddiginél nagyobb területen kap helyet, és itt tartják majd éves országos konferenciájukat a Limousin húsmarha-fajta tenyésztők – emelte ki Vaszkó László szervező az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón.

Az egyetem Böszörményi úti campusán augusztus 17-20 között ezúttal is megjelenik a hazai mezőgazdasági gépkínálat krémje, lesznek állatbemutatók, a szakemberek számára pedig konferenciák. Egy régebbi hagyományt felújítva a sertéstenyésztők egész napos tanácskozáson vehetnek részt, melynek legfontosabb témája az antibiotikum-mentes hús előállítása. A vásár megnyitója után Nagy István agrárminiszter fórumára kerül sor.

 

Kezdettől szándék volt, hogy a Farmer-Expo, mely idén augusztus 17-20 között várja látogatóit, ne csak termékbemutató, hanem tudáscentrum is legyen, holnap használható ismeretekhez juttassa az érdeklődőket! – hangsúlyozta Vaszkó László az expó sajtótájékoztatóján.

Idén is „erős” lesz az állatbemutató rész, és mind jelentősebb az állattenyésztéshez kapcsolódó szolgáltatásokat (takarmányozás, étrendkiegészítők, higiénia, gyógyszerek) kínálók köre. Tanácskoznak a szarvasmarha tenyésztők (külön a Limousin húsmarha tenyésztők), a sertés-, a baromfi- és a juhágazat képviselői is; valamennyiüknél terítéken lesz a minőség- és hatékonyságjavítás kérdése. A gyerekek körében várhatóan népszerű lesz a nyuszisimogató – sorolta Vaszkó László.

 

– A legtöbb ágazat konferenciája az „egészséges élelmiszert a fogyasztók asztalára!” mottó köré épül. A fogyasztók tudatossága e téren növekszik, és a magyar mezőgazdaság megtalálhatja a piaci rést. Az expóra azok a cégek jönnek, akik vállalják termékeik nyilvános megmérettetését – mondta Vaszkó Gábor szervező. 


A 13. Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás minden eddiginél nagyobb területen, 200 négyzetméteren vonultatja fel a hazai termesztés színe-javát. A szabolcsi alma „megmentésére” program indul – tudatta dr. Apáti Ferenc, a FruitVeb alelnöke.


Fotók: Matey István
Forrás: haon.hu

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2024. augusztus 29-31.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
xxx