Közleménye szerint alapos mérlegelés és hosszas egyeztetések után született döntés arról, hogy a V-Trade Kiállítások Kft. augusztusban – az éppen aktuális járványügyi szabályok szigorú betartásával – megrendezi a 29. Farmer Expót, az ország egyik legjelentősebb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítását.

"A hazai agrárium életképességére, élni akarására utal, hogy az ágazat szereplői ebben a rendkívüli helyzetben is akarják és megcsinálják Magyarország egyik vezető agrár-seregszemléjét Debrecenben" – fogalmazott Vaszkó László. A vásárigazgató szerint örvendetes, hogy a jelentkezők között egyre nő a Farmer Expón először megjelenő kiállítók száma. A korábbi beruházások eredményeként mind színvonalasabb vásártér várja a vendégeket, a nyitásra elkészül az új állatbemutató tér – mondta.

expo

Idén alapvetően a szabadtéri helyszínekre épül a rendezvény – fotó: farmerexpo.hu

A járványhelyzet miatt idén alapvetően a szabadtéri helyszínekre épül a rendezvény, de rendelkezésre áll majd a nemrég átadott teniszcsarnok is, amelyet a legkorszerűbb légcserélő technológiával láttak el. Vaszkó László hozzátette: az expó 17 ezer négyzetméternyi vásárterületéből ebben az évben is a gépek és technológiák foglalják el a legnagyobb területet, de 5 ezer négyzetméteren valamennyi gazdasági állatfaj – sertés, marha, ló, juh, kecske, baromfi, nyúl, hal – bemutatkozik. A mezőgazdaság valamennyi ága – növénytermesztés, állattenyésztés, kertészet –képviselteti magát az idei debreceni Farmer Expón.