A pénteki megnyitón Nagy István agrárminiszter kijelentette, a mai magyar mezőgazdaságban az aszály a fő veszélyforrás. Kiemelte, jelenleg 80 ezer hektárt öntöznek az országban, miközben a meglévő csatornák 200 ezer hektár öntözését tennék lehetővé - jegyezte meg. A tárcavezető utal rá: Magyarország folyóiba kevesebb víz érkezik, mint amennyi távozik, így "erkölcsi alapunk van öntözni". Bejelentette: a kormány döntött a derecskei főcsatorna beruházásról, amely napokon belül megkezdődik.
Papp László polgármester az expó megnyitóján hangsúlyozta, hogy bár az utóbbi időszakban jelentős ipari beruházásokat, és munkahelyek ezreinek létrejöttét jelentették be a városban,
"a mezőgazdaság, az élelmiszeripar nem lett kevésbé fontos Debrecen életében".
A polgármester reményét fejezte ki, hogy a 30 ezer hektár hajdúhátsági földet érintő Civaqua vízgazdálkodási programot - amit még az 1970-es években dolgoztak ki, és azóta többször frissítettek - a közeljövőben sikerül megvalósítani.
Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke kiemelte: azon túl, hogy az expón közvetlenül juthatnak információkhoz az ágazat szereplői, arra is jó alkalom, hogy az állampolgárok valós képet kapjanak a magyar mezőgazdaságról.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke arról tájékoztatott, hogy a Magyarok kenyere, 15 millió búzaszem program keretében összegyűlt búzából augusztus 20-án kisütik a "magyarok kenyerét", amit minden megyébe és határon túli magyar területre eljuttatnak.
A Farmer Expó és Debrecen városa közös Nagydíját a 150 éves debreceni agrár-felsőoktatás kapta idén.
Bács Zoltán kancellár azt mondta, "a Debreceni Egyetem, illetve jogelődje mindig fontosnak tartotta, hogy a gazdasági élettel gyakorlati kapcsolatot tartson. Nem szabad elfelejtkezünk arról, hogy a debreceni felsőoktatás az agrároktatással indul 150 évvel ezelőtt, idén ünnepeljük ezt a jeles évfordulót. Ahogy a város akkor segítette a mezőgazdaság fejlődését az oktatással, most ugyanúgy teszi ezt a járműiparral, de az agrárium a jövőben is ugyanolyan fontos lesz az egyetem számára."
A Farmer Expo programjai között fajta- és gasztrobemutatók, valamint különböző szakmai konferenciák is szerepelnek. A négynapos kiállításra és szakmai vásárra háromszáz kiállító érkezett, a szervezők több ezer érdeklődőt várnak.
Forrás: dehir.hu
A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő: