Nyitva

Harmincezer látogatót vár a 30. Farmer-Expo



329 kiállító 16 ezer négyzetméteren.

Minden tekintetben rendhagyó lesz a 30. jubileumi Farmer Expó Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás és 16. Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás– derül ki a szervezők közleményéből.

Magyarország egyik legjelentősebb agrár-seregszemléjén idén 16 ezer négyzetméteren 329 kiállító mutatkozik be, ami 10 százalékos növekedés az utolsó „békeévben”, 2019-ben mérthez képest.

hangsúlyozta Vaszkó László vásárigazgató.

Hozzátette: ebben az évben (miként tavaly is) a járványügyi előírások maximális betartásával tartják meg a rendezvényt, ahová a négy nap során mintegy 30 ezer látogatót várnak. A megnyitón részt vesz Nagy István agrárminiszter, és az új kenyér megszentelése sem maradhat el.

 

A program augusztus 17-20-a között várja az érdeklődőket a Debreceni Egyetem Böszörményi úti kampuszán. A szervezők szerint a Farmer Expó

egyszerre tájékoztat és szórakoztat, a látogatók konferenciákon és élményprogramokon egyaránt részt vehetnek.

A vásárterület zömét idén is a mezőgazdasági gépek foglalják majd el, de lesz iskolásoknak szóló interaktív kirándulás, termelői piac, gasztronómiai és lovas rendezvény, áru- és állatbemutató, valamint állásbörze- részletezi a közlemény.

Idén megújult az állatbemutató tér is, az ólakban a sertés kivételéve valamennyi gazdasági állatfaj (nyúl, juh, kecske, ló, baromfi, szarvasmarha) legszebb egyedei várják a bemutatkozást. Emellett hosszú idő után újra lesz Debrecenben (Fogathajtó és díjugrató verseny Debrecen Város Nagydíjáért néven)  Karneváli Lovaskupa.

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2024. augusztus 29-31.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
xxx