Nyitva

Farmer Expó lószépségversennyel



Augusztus 17-20. között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusa ad otthont a 30. jubileumi Farmer Expó Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak és a 16. Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállításnak.

 
 Magyarország egyik legjelentősebb agrár-seregszemléjén idén 16 ezer négyzetméteren 329 kiállító mutatkozik be, ami 10 százalékos növekedés az utolsó „békeévben”, 2019-ben mérthez képest. Vaszkó László vásárigazgató hangsúlyozta, hogy ebben az évben (miként tavaly is) a járványügyi előírások maximális betartásával tartják meg a rendezvényt, ahová a négy nap során mintegy 30 ezer látogatót várnak. A megnyitón részt vesz Nagy István agrárminiszter, és az új kenyér megszentelése sem maradhat el.
 
Interaktív kirándulás
 
„A mögöttünk hagyott 3 évtized során törekedtünk arra, hogy a szórakoztatás és az informálás egyidejűleg jelenjen meg a Farmer Expón, ehhez pedig az kellett, hogy befogadjuk az új, innovatív kezdeményezéseket. Idén például (a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat kezdeményezése révén) egy nagy falusi udvarrá alakul a vásárterület, ahol egy-egy órás interaktív kirándulás keretében az iskolások közelebb kerülhetnek a haszonállatainkhoz, megtapasztalhatják a tartásukkal kapcsolatos mindennapos teendőket, valamint „testközelből” ismerkedhetnek a mezőgazdasági gépek működésével” - utalt az idei év egyik attrakciójára a szakember, hozzátéve, hogy idén a 30. Farmer Expó lesz az egyik olyan agrárágazati szakmai fórum idehaza, ahol a személyes találkozások erejével születhetnek meg a jövőbe mutató beruházási döntések.
Noha a vásárterület legnagyobb részét hagyományosan a gépesek foglalják el (mindenféle eszköz és annak a versenytársa is jelen lesz), az állattenyésztők is kitettek magukért. Amellett, hogy megújult az állatbemutató tér, az ólakban a sertés kivételéve (ismert ASP miatt) valamennyi gazdasági állatfaj (nyúl, juh, kecske, ló, baromfi, szarvasmarha) legszebb egyedei várják a bemutatkozást. Miközben a látványos lovasprogramok a gazdag magyar lovashagyományokat idézik emlékezetünkbe, hosszú idő után újra lesz Debrecenben (Fogathajtó és díjugrató verseny Debrecen Város Nagydíjáért néven)  Karneváli Lovaskupa.
 
Információra szomjasan
 
Miközben a nagyközönség élményprogramok egész során (a gasztronómiai show-tól, a ló-szépségversenyig) szórakozhat, a szakemberek a( 4 napos árubemutatón) túl ágazati konferenciákon juthatnak hozzá olyan információkhoz, amelyek révén versenyelőnyre is szert tehetnek. Az agrárfórumon elhangzik majd, hogy milyen pályázatok megjelenése várható, és akár az „apró betűs” részek titka is feltárulhat. Az ágazati videokonferenciákon neves hazai és külföldi előadók beszélnek majd közérdeklődésre számot tartó témákról. A szarvasmarha-fórumon szó lesz arról, hogy miként lehet gazdaságosan, jól eladható tejet előállítani, a sertéstartók körében az EU antibiotikum-mentes hústermelési programja kelthet élénk vitát, a baromfisok pedig megtudhatják, hogy ebben a kiszámíthatatlan ökológiai környezetben miként lehet mégis tervszerűen, jól termelni.
A 16. Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás fókuszában az öntözés áll majd, valamint az iparszerű zöldborsó- és csemegekukorica-termelés kulisszatitkai. Itt érdemes megemlíteni a helyi termelői piacot, ahol olyan kisebb termelők mutatkoznak be, akik ugyan nagyobb állandó piaci jelenléttel még nem rendelkeznek, de már van piacképes árujuk. A Debreceni Egyetem „piacképes áruja” a felkészült hallgató, ezért az intézmény a 30. Farmer Expó keretében rendhagyó állásbörzére várja hallgatóit, akik így közvetlenül a kiállító vállalkozások vezetőivel találkozhatnak.

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2024. augusztus 29-31.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
xxx