Farkas Sándor: A kormány minden helyzetben a gazdák mellett áll
A kormány minden helyzetben a gazdák mellett áll, akikkel folyamatosan párbeszédre törekszik – mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben.
Farkas Sándor a 33. Farmer Expo nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és vásár megnyitóján azt mondta, a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó időszakában a magyar agrárium fejlesztésére szánt források – a kiemelkedő arányú nemzeti költségvetési hozzájárulással együtt – minden eddiginél nagyobb segítséget jelentenek a vidékfejlesztés, a gazdálkodók és az élelmiszer-feldolgozók számára.
A teljes forráskeretből csaknem 2900 milliárd forint a vidékfejlesztés céljait szolgálja, a legfontosabb fejlesztési prioritás pedig az erőforráshatékony, magas hozzáadott értéket termelő mezőgazdaság és élelmiszeripar megerősítése – tette hozzá az államtitkár.
Ennek érdekében fenntartják a stratégiai ágazatnak tekintett élelmiszeripar magas szintű támogatását, a kapcsolódó pályázati felhívásokat 200 milliárd forint keretösszeggel már megnyitották – jelezte, hozzátéve, hogy támogatják az állattartó telepek és a kertészeti üzemek fejlesztését is.
Támogatják továbbá a termelési együttműködéseket, az öntözővíz hatékony felhasználását, és kiemelt céljuk a generációváltás ösztönzése
– mondta a parlamenti államtitkár. Farkas Sándor azt mondta, a magyar mezőgazdaság képes arra, hogy 2030-32-re több mint húszmillió embernek biztosítson élelmiszert.
A szakember kitért arra is, hogy az aratási munkák július 24-ig érdemben befejeződtek, az ország kenyere biztosított. A nyári aratású növényeknél a hazai szükségleten túl jelentős, több millió tonnás export árualap is képződött – hangoztatta Farkas Sándor, kiemelve, hogy „a hazai gabonapiacon zavarokat okozó tényezők hatása az elmúlt hónapokban csökkent”.
Hozzátette: „Magyarországra továbbra sem érkezhet közvetlenül ukrán áru semmilyen irányból”. Farkas Sándor előadásában részletesen ismertette az idei terméseredményeket, kitért a gabonaágazat mellett a kertészeti kultúrára, a zöldség- és gyümölcstermés alakulására.
A Farmer Expo megnyitóján Jakab István, az Országgyűlés fideszes alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke elismerően szólt arról, hogy a debreceni rendezvény 33 éve teret ad az új gondolatok és technológiák megismerésének, ami fontos szempont a magyar mezőgazdaság versenyképessége szempontjából. Felhívta a figyelmet a globális összefüggések keresésére, hogy „Magyarország és az Európai Unió ne váljon agrárskanzenné”.
Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hajdú-bihari elnöke a minőségi tudás integrálását sürgette az ágazatba. Szerinte támogatásból nem lehet élni, a magyar agráriumnak versenyképesnek kell lennie a környezetével. Paradigmaváltást sürgetett a vízgazdálkodásban, „meg kell tartani a vizet a Kárpát-medencébe” – hangoztatta.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt emelte ki, hogy az ágazat több mint 106 ezer embernek ad munkát a térségben, az ott keletkező ötezer milliárd forintos árbevétel 70 százaléka pedig Debrecenhez kötődik.
Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora azt mondta, intézményük az egész magyar mezőgazdaság érdekében vállal szerepet. Először a Farmer Expón mutatják be a „telephely-specifikus patogénmentesítés” általuk kidolgozott technológiáját, amely hatással lesz az állattenyésztésre.
Vaszkó László vásárigazgató a háromnapos Farmer Expo megnyitóján jelezte: a tudásátadás jegyében rendezett vásáron az árubemutatók mellett mintegy száz előadás, fórum, kerekasztal-beszélgetés keretében segítik a gazdákat információkhoz jutni. Az ötezer négyzetméteres vásárterületen csaknem kétszáz kiállító várja az érdeklődőket.
A 33. Farmer Expo és a 19. Hortico Zöldség-gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás megnyitóján átadták a vásár díjait is.
Forrás: https://hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2024/08/29/farkas-sandor-a-kormany-minden-helyzetben-a-gazdak-mellett-all