Nyitva

Debrecen ismét a hazai agrárium középpontjában: jön a Farmer Expo



Évtizedes hagyomány, naprakész tudás, személyes kapcsolatépítés jellemzi a 34. Farmer Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amely augusztus 28. és 30. között újra megnyitja kapuit és Debrecenbe, a Böszörményi úti Campusra vonzza a hazai agrárium képviselőit.

A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvény mára nem csupán egy szakkiállítás és vásár, hanem a hazai mezőgazdasági élet egyik központja lett. Idén mintegy 200 kiállító mutatkozik be, az agrárium szinte minden ágazata képviselteti magát.

Jelen lesznek mezőgazdasági gépforgalmazók, élelmiszeripari vállalatok, állategészségügyi és takarmányozási cégek, valamint a talajerő-gazdálkodás, öntözés, precíziós gazdálkodás, agrárépítészet és az alternatív energiaforrások területén tevékenykedő szolgáltatók is. A Farmer Expo így valódi platformot teremt a termelők, forgalmazók, kutatók és döntéshozók közötti párbeszédre, együttműködésre.
 
Az idei év különlegessége, hogy Magyarországon kizárólag a Farmer Expón kerül sor tenyészállatbemutatóra.

A program nemcsak látványos, hanem komoly szakmai jelentőséggel is bír: bemutatja a hazai állattenyésztés genetikai előrehaladását, a legkorszerűbb tartástechnológiákat és tenyésztési irányokat. A kiállítás három napja alatt különböző fajtabemutatók, showbírálatok és szakmai előadások is gazdagítják a programot.

A kiállítás ünnepélyes megnyitójára augusztus 28-án, csütörtök délelőtt 9 órakor kerül sor, a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusán lévő S-pavilonban.

A rendezvény szakmai fókuszát idén is a tudástranszfer és az aktuális agrárkérdések mélyebb vizsgálata adja. Ennek jegyében valósul meg a megnyitó ünnepség folytatásaként az Agrárgazdasági Fórum, amelynek díszvendége és előadója Nagy István agrárminiszter lesz, aki „A magyar mezőgazdaság jelene és jövője” címmel tart előadást. A fórum célja, hogy átfogó képet adjon az ágazat stratégiai irányairól, a támogatási rendszerek jövőjéről és a versenyképesség erősítésének lehetőségeiről.

A klímaváltozás hatásai idén különösen hangsúlyos témaként jelennek meg

Nem kérdés, hogy ez a globális változás itthon is komoly próbatétel elé állítja a területi vízgazdálkodást. A „Száraz nyarak, okos döntések!” című konferencia a Debreceni Egyetemmel együttműködésben a klímaváltozás okozta kihívásokat vizsgálja, különös tekintettel a magyar agrárium alkalmazkodóképességére. A program során gyakorlati példákon keresztül mutatják be, hogyan tudják a gazdák a vízgazdálkodási technológiák, a talajmegőrző művelés és az intelligens agrárinformatikai rendszerek segítségével csökkenteni a kockázatokat.

A HORTICO Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Konferencia idei témája „A klimatikus stresszhatások kezelésének lehetőségei a gyümölcstermesztésben”. A FruitVeB, a V-Trade Kiállítások Kft. és a Debreceni Egyetem MÉK (Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar) közös szervezésében megvalósuló eseményen szó lesz a klímaváltozás múltbeli folyamatairól és várható trendjeiről agrometeorológiai adatok tükrében, valamint arról is, hogy

milyen mérhető hatásokat gyakorol a kajszi- és őszibarack életfolyamataira, különös tekintettel a virágzásra, a gyümölcsképzésre és a fagyérzékenységre.

A konferencia bemutatja az alany- és fajtaválasztásban rejlő alkalmazkodási lehetőségeket, valamint azokat a termesztéstechnológiai megoldásokat, amelyek segíthetnek mérsékelni a káros klimatikus hatásokat. Emellett téma lesz a hazai és nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködések szerepe, illetve az ezekben rejlő innovációs potenciál a gyümölcstermesztés jövőjének alakításában.

Az állategészségügy sem marad ki a központi témák közül

A Debreceni Egyetemmel közösen szervezett Szarvasmarha Szakmai Fórum az „Alkalmazkodó menedzsment-szemlélet a tejelő ágazatban” kérdéskörre épül. Az előadások többek között olyan témákat dolgoznak fel, mint a járványvédelem korszerű megközelítése a 21. században, a ragadós száj- és körömfájás jelentette veszélyek és következmények, valamint a gyors, telepi körülmények között végzett tömegtakarmány-vizsgálatok szerepe a klímaváltozás fényében. Szó lesz továbbá azokról az új tömegtakarmány-stratégiákról is, amelyek elengedhetetlenek a gazdaságok fenntartható működéséhez és a változó környezeti feltételekhez való alkalmazkodáshoz. A fórum célja, hogy a gyakorlati tapasztalatokat és legújabb kutatási eredményeket összevetve, kézzelfogható tudást nyújtson a tenyésztő szakemberek számára.

A sertéságazat jövője is terítékre kerül, a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségével közösen szervezett „Változó világ, változó környezet, ugyanaz a sertés – Hol a jövője a sertéságazatnak?” című kerekasztal-beszélgetés az ágazat szereplőit készteti közös gondolkodásra, azzal a céllal, hogy szakmai alapokon, több szempontból járják körbe az ágazat aktuális kihívásait és jövőbeli lehetőségeit. A tervezett témák között kiemelt szerepet kap, hogy miként változnak a globális világtrendek és ezek milyen hatással vannak a sertéságazatra, továbbá megvitatják a tenyésztői átrendeződés folyamatait, különös tekintettel arra, vajon Kelet-Európa valóban nyertese-e ezeknek a változásoknak. A munkaerőhelyzet alakulása a telepeken szintén fontos kérdés, amely befolyásolja az ágazat működését. Emellett szó esik a forró nyarak tenyésztésre és takarmány-alapanyagokra gyakorolt hatásairól, beleértve azok mennyiségi, minőségi és toxinproblémáit, továbbá a meteorológiai trendek hosszú távú következményeiről is. A beszélgetés kitér a világjárványok megjelenésére és a hazai állattenyésztést fenyegető kockázatokra, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeire az ágazatban. Végezetül nem maradhatnak ki a jelenlegi energiaárak, az energiabiztonság kérdései és a karbonlábnyom csökkentésének lehetőségei sem, amelyek szintén meghatározó tényezők a sertéságazat fenntartható jövője szempontjából.

A juhágazatot érintő aktuális kérdésekkel foglalkozik a „Juhágazat előtt álló kihívások: időszerű kérdések és válaszok” című konferencia, amely a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezete, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége és a Debreceni Egyetem szakmai partnerségével valósul meg. A program középpontjában az ágazat hazai és nemzetközi pozícióinak erősítése, a piaci lehetőségek bővítése, a tenyésztésszervezés modernizációja, valamint a jövedelmezőség növelésének lehetőségei állnak. A résztvevők áttekintést kapnak a szakmapolitikai irányokról, a szakmaközi szervezet szerepéről, az új technológiai megoldásokról, mint például a digitalizáció és az okos juhtenyésztési rendszerek, illetve azokról az együttműködési formákról, amelyek segíthetik a hazai juhászat fenntartható fejlődését.

Az elmúlt évek egyik pozitív tendenciáját, a nők egyre aktívabb szakmai szerepvállalását a „Nők az állattenyésztés élvonalában” című kerekasztal-beszélgetés dolgozza fel. A Debreceni Egyetemmel közös program során a meghívott, sikeres hölgyek arról mesélnek, hogy mi ösztönözte őket arra, hogy az állattenyésztési pályát válasszák, milyen nehézségekkel és akadályokkal találkoztak, és miként tudták ezeket leküzdeni. 
 
Emellett arra is fényt derítenek, hogyan látják a nők helyzetét, lehetőségeit és jövőjét az ágazat vezetői szerepében, ezzel inspirálva a fiatalabb generációt.

A szakmai programok mellett természetesen idén is izgalmas élmények várják a látogatókat. Látványos állatbemutatókkal, színes lovasprogramokkal, show bírálatokkal, nyírási és fejési bemutatókkal és még sok más közönségprogrammal készülnek.
 
A háromnapos rendezvény csúcspontja a Debrecen Város Nagydíja lovaskupa, amelyet augusztus 30-án rendeznek.

Egy egész napos, országos díjugrató verseny, amely lehetőséget ad a lovasoknak, hogy megmutassák technikai tudásukat, összhangjukat a lóval, valamint a stílus, az ügyesség és a bátorság tökéletes egyensúlyát. A pályák teljesítése nemcsak fizikai kihívás, hanem komoly koncentrációt és eleganciát is kíván, így tehát a verseny valódi ünnepe a lovassportnak. A nap zárásaként, az eredményhirdetést követően látványos ménparádéval búcsúzik a rendezvény, méltó lezárásaként a gazdag szakmai és közösségi programoknak. 

A Farmer Expo így egyszerre kínál tartalmas szakmai fórumokat és valódi közösségi élményt az agrárium iránt érdeklődők minden korosztályának.
 

Dehir - Az agrárium jelene és jövője kerül középpontba Debrecenben

Forrás: https://dehir.hu/debrecen/debrecen-ismet-a-hazai-agrarium-kozeppontjaban-jon-a-farmer-expo/2025/08/21

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2026. augusztus 27-29.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
xxx