Nyitva

300 kiállító a debreceni Farmer Expón



Idén háromszáz kiállítóval, fajtabemutatókkal és szakmai konferenciákkal várja az agrárszektor iránt érdeklődőket a 27. Farmer-Expo augusztus 17. és 20. között. A programokról sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.

Tizenhét ezer négyzetméteren mutatkoznak be a hazai agrárszektor legkiemelkedőbb vállalatai és termelői, a hagyományosan augusztus közepére tervezett mezőgazdasági és élelmiszeripari vásáron Debrecenben. A helyszín most is a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusa lesz. 

A korábbi nívós színvonalhoz hasonlóan egyre speciálisabb kiállításokkal és termékbemutatókkal szeretnék kielégíteni a vendégek igényeit a szervezők, ezzel nagyobb teret kapva a szárnyas, sertés, juh és szarvasmarha tenyésztők is. A húsipari bemutatók mellett zöldség, gyümölcs termesztők is külön helyszínen mutathatják be portékájukat a Hortico szakmai kiállításon.

A korábbi évekhez hasonlóan a szervezők szeretnék azt, hogy a találkozó ne csak termékvásár, hanem tudáscentrum is legyen, amelyről külön tematikus konferenciákon a hazai és nemzetközi szakemberek gondoskodnak majd. A négy napos rendezvényt Nagy István agrár és vidékfejlesztési miniszter nyitja majd meg augusztus 17-én. (Fotók: Pénzes László)

Forrás:hajdupress.hu 

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2024. augusztus 29-31.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
xxx