Nyitva

HíreinkPénz, tudás, kihívások - Megnyílt a 30. Farmer Expo

Holnaptól lehet kérelmeket benyújtani az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztését célzó júniusban meghirdetett kétszázmilliárd forint keretösszegű pályázatra – jelentette be Nagy István agrárminiszter a 30. Farmer Expo mai megnyitóján Debrecenben.

A mintegy 330 kiállítót felvonultató rendezvény jelentőségét méltatva a miniszter kiemelte, óriási érdemük, hogy évről-évre ráirányítják a figyelmet az agrár- és élelmiszeripar szükségességére.
– Ezek az ágazatok a Covid-járvány idején sem tudtak leállni; és amíg ember lesz a Földön, ez így is lesz mindig – hangsúlyozta.
Az agrárium előtt álló feladatokról szólva kiemelte, 2050-re 30 százalékkal kevesebb termőföld és 40 százalékkal kevesebb ivóvíz mellett a mostani 7,5 milliárd helyett kilencmilliárd embert kell ellátni minőségi élelmiszerrel. Ahhoz, hogy az e kihívás által meghatározott erőtérben a magyar mezőgazdaság jól teljesítsen, jelentősen növelni kell a hatékonyságot és a jövedelmezőséget. Ezt kívánja előmozdítani a kormányzat a vidékfejlesztési támogatások összegének növelésével.
– Magyarországon háromszor több forrás jut vidékfejlesztésre a következő európai uniós ciklusban, mint amennyi eddig.

A konkrétumokról szólva elmondta, 4265 milliárd forintról beszélünk, ami azt jelenti, hogy most egy év alatt annyi forrás jut vidékfejlesztésre, mint a megelőző hét évben összesen. – Ezzel óriási lehetőségek tárulnak fel önök előtt, legyenek bár egyéni vállalkozók vagy nagyüzemek – nyomatékosította Nagy István. A ma megnyíló kétszázmilliárd forint keretösszegű pályázat részletei kapcsán emlékeztetett, az egyes agrárvállalkozások minimum százmillió, maximum ötmilliárd forintra pályázhatnak. A támogatás intenzitás fő szabály szerint ötven százalékos, de ez a pályázó vállalkozás mértétől, területi elhelyezkedésétől, illetve tevékenységétől függetlenül változhat.

A humán feltételekről szólva a miniszter felidézte, már jó kétszáz éve evidencia, hogy sikeres agráriumot csak megfelelő tudás birtokában lehet megvalósítani, a klímaváltozás körülményei között pedig, egyenesen nélkülözhetetlenek az oktatási rendszer különböző szintjein megszerezhető kompetenciák.
– Minden egyes agrármérnökre, minden egyes középfokú végzettségű fiatalemberre és kisasszonyra úgy van szüksége a magyar agráriumnak, mint éhes embernek egy falat kenyérre.
Nem megy nélkülük, mert ők a versenyképességünk, ők a megújulásunk, ők a magyar agrárium sikerességének a zálogai – mondta.


Nagy István szavaival összhangban Szilvássy Zoltán rektor a tudás és a hatékonyság összefüggéseit fejtegetve úgy értékelte, most itt van az ideje annak, hogy a sokféle diszciplína összeálljon, és támogassa a mezőgazdaságot. - Ökokapszulánk lassan kimerül, minőségében, mennyiségében és hatékonyságában új dolgokat kell létrehoznunk közösen – mondotta. Kiemelte, a természet-, orvos-, gyógyszerész és agrártudományok teljességét felölelő Debreceni Egyetemen rendelkezésre állnak azok az ismeretek, amelyekre az agráriumnak szüksége van, és készséggel rendelkezésre is bocsátják a megfelelő tudást, nemcsak a diákok oktatása által, de a cégekkel közösen megvalósuló fejlesztésekben, innovációkban is.

A Magyar Agrárkamara képviseletében Éder Tamás országos alelnök Nagy Istvánnal és Szilvássy Zoltánnal összhangban úgy látta, hogy a megfelelő információk hiánya komoly gátja lehet a fejlődésnek. A felzárkózás gyorsítását sürgetve elmondta, erre a humán erőforrás területén csakúgy szükség van, mint a termesztés, tenyésztés területén. Úgy vélte, ha nem növelni, hanem csökkenteni akarjuk a lemaradást, akkor a hagyományoknak járó minden tisztelet mellett is be kell látni, hogy semmiképpen nem lehet úgy gazdálkodni, mint ahogyan azt nagyapáink tették.

Kósa Lajos Debrecen országgyűlési képviselő helyi gazdaság, a választott vezetők és az oktatási-felsőoktatási intézmények közötti összefogásban látta a felzárkózás, jövedelmezőség növelés zálogát. Úgy értékelte, a Debrecenben épülő Nemzeti Oltóanyaggyár nemcsak a humán pandémiák megelőzésében, gyógyításában tehet szert óriási jelentőségre, de nemagy szerepe lehet az állatok egészségét veszélyeztető járványok leküzdésben. is. Debrecen agrár értelmiség képzésben betöltött szerepének növekedése kapcsán emlékeztetett, a tervek szerint 2023-tól állatorvos képzés indul az egyetemen.


A Farmer Expo kapcsán kiemelte, megítélése szerint ez Magyarország legjelentősebb agrár-kiállításán, mely az egyik meghatározó agrár-felsőoktatási intézményével karöltve érte el és érte meg ezt a ne mindennapi jubileumot.
Papp László polgármester emlékeztetett, a város gazdasága a rendszerváltás óta rengeteget változott – élelmiszeripari centrumból üzleti központ lett – ám az agrárium még továbbra is előkelő helyen szerepel a prioritások között. – Debrecen a múltban, a jelenben és a jövőben is meghatározó szereplője lesz a magyar mezőgazdaságnak – tette világossá a városvezető.

Forrás:magyarmezogazdasag.hu 

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2024. augusztus 29-31.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
xxx