Nyitva

Véget ért a 2017. évi Farmer-Expo



Négy nap alatt több mint 30 ezren keresték fel a debreceni Farmer Expót, amely vasárnap este ért véget az egyetem Böszörményi úti campusán.

A legnagyobb érdeklődés a szarvasmarha-konferenciát kísérte: a Gondolkozzunk együtt a jövőről című tanácskozáson 150 szakember vett részt. A zöldség- és gyümölcs-tanácskozáson 120 gazdálkodó, a hat év után ismét megrendezett, a nyúltenyésztés hazai helyzetét elemző fórumon pedig 100 tenyésztő vett részt – tájékoztatott Vaszkó László vásárigazgató. Mint mondta, a Farmer Expón alakult meg a Kárpáti borzderes szarvasmarha-tartók egyesülete, s a debreceni vásár volt az ősi fajta első jelentős bemutatkozásának a helyszíne is.

A vásárigazgató hozzátette: a korábbi éveknél jelentősebb volt az érdeklődés az üzletember találkozók iránt. A magyar, ukrán, román, belorusz találkozókon 75 üzletember vett részt. A kiállítók is elégedettek voltak, számos üzlet jött létre az expó idején, a kézműves élelmiszerek gyártói pedig az összes terméküket eladták a négy nap alatt.
Az expón megrendezett konferenciák további összefoglalói hamarosan olvashatók lesznek a nak.hu-n.

Forrás: nak.hu

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2024. augusztus 29-31.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
xxx