Nyitva

Nagy utat járt be a Farmer Expo, idén harmincezer embert várnak



Debrecen - Az első expón a kiállítók leginkább egymással és a hoszteszekkel voltak elfoglalva, azóta sokat fejlődött a szakkiállítás.

Jubileumi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításra készülnek Debrecenben. A 25. Farmer Expót augusztus 18-a és 21-a között rendezik meg az egyetem Böszörményi úti campusán. Idén csaknem háromszáz kiállító vesz részt az ország legrégebbi és legnagyobb vidéki agrárseregszemléjén.
Vaszkó László vásárigazgató a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában felidézte, hogy 25 évvel ezelőtt a Hungexpónak dolgozott, s akkor érett meg benne, hogy nem csupán debreceni kiállítókat szeretne szervezni a fővárosi szakkiállításokra. Egy régi hagyományt élesztettek újra a debreceni kiállítás megszervezésével. „Debrecen 150 kilométeres körzete – egy kiállításnak körülbelül ennyi a vonzáskörzete – alapvetően agrár régió, adta magát, hogy mezőgazdasági kiállítást csináljunk” – mesélte.

Az első kiállítás nem sikerült olyan jól, 46 kiállítójukra 1500 látogató jutott, azaz „a kiállítók leginkább egymással és a hoszteszekkel voltak elfoglalva.” Ugyanakkor Vaszkó László szerint már akkor látszott, hogy nagy szükség van a vásárra, ezt jelezték a kiállítók is, de feltételeket támasztottak, többek között a helyszín megváltoztatását kérték. Ekkor költöztek az egyetem Böszörményi úti campusára, időpontot is módosítottak, s a következő évben már 125 kiállítójuk volt. Idén már háromszáz kiállítót várnak. A szám azért is magas, mert az 10-15 évvel ezelőtti állapotokhoz képest ma már egy cég nem csak egy terméket forgalmaz, hanem sokkal többet. Ennek köszönhetően a kínálat többszörösére bővült. Vaszkó László arról is beszélt, hogy a Farmer Expo már beivódott a környék gazdálkodóinak gondolatvilágába. „Tavaly négy esős napunk volt, mégis 26 ezren tisztelték meg a kiállítást. Ez azt jelenti, hogy céljaik voltak, hiszen az ember szórakozni esőben, nyakig sárban nem szokott” – hallhattuk a vásárigazgatót. Vaszkó László elmondta, az egyetemmel kötött megállapodás alapján fejlesztették a területet, 3 ezer négyzetméternyi burkolatot raktak le, azaz minden kiállító szilárd burkolaton lesz megközelíthető. Az idei expón sertés-, ló-, szarvasmarha-, kecske- és juh tenyészállat-bírálat mellett gyakorlati szántóföldi bemutatókat, zöldség- és gyümölcsbemutatókat, illetve fogathajtó és mezőgazdaságigép bemutatókat is tartanak majd. A vásárigazgató szerint a Farmer Expónak nagy előnye, hogy az egyes termékek készítőivel is megismerkedhetnek az emberek, így erősödhet a bizalom is a cég, a termék iránt. A 25. Farmer Expóra 30 ezer embert várnak. 

Forrás: dehir.hu

 

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2024. augusztus 29-31.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
xxx