Nyitva

Farmer Expo: ahol a szakma és a gyermekálom összeér



Huszonnyolcadik alkalommal 300 kiállító 17 ezer négyzetméteren vesz részt a Farmer Expón augusztus 15. és 18. között, a Böszörményi úti Campuson. A rendezvény szakmai fórummal kezdődik, aminek témája a kímaváltozás -  Áder János köztársasági elnök a kiállítás védnökeként videóüzenetben osztja meg gondolatait. A Hajdú-Bihar megyei Agrárkamarával közösen szervezett konferencia fő előadója ebben az évben is Nagy István agrárminiszter; témája az ökológiai fenntarthatóság, a víz és vízgazdálkodás, valamint az ehhez kapcsolódó tudástranszfer. Rui Almeida, a portugál CONSULAI - Consultadoria AgroIndustrial ügyvezetője színes előadást tart a portugáliai Alqueva-i duzzasztógát működéséről, a portugál mezőgazdaság fejlődésére gyakorolt hatásairól.  

Kenyérünnep

Idén sem maradhat el a kenyérszenteléssel egybekötött kenyérünnep: az eseményt megelőzően Szólláth Tibor, az Agrárkamara elnöke mond beszédet.  

A Farmer Expo mind a négy napja a kiállításról és a szaktudásról szól: - Cél, hogy a tőlünk megszokott módon minél teljesebb képet kapjanak a szakemberek, emellett pedig sok és hasznos üzlet köttessen, új partnerkapcsolatok alakuljanak ki. 

A programsorozat keretében növénytermesztési, kertészeti, sertés-, szarvasmarha-, baromfitenyésztési konferenciát is tartanak.

A FruitVeb és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén is kiállít közösségi standján, ahol kóstoltatással egybekötött termelői piaccal, szakmai megbeszélésekkel, nyereményjátékkal és egyéb izgalmas programokkal várja az expo látogatóit.

Légy tudatos fogyasztó!

Az élelmiszeripari szektor képviselői kézműves és kiváló minőségű hazai termékekkel készülnek a négynapos rendezvényre. Idén is különleges közönségprogramokkal készülnek a szervezők:

fogatparádé, szabadon ugró verseny, korlátugratás.

A rendezvényre látogató családok és a feltörekvő nemzedék közvetlen közelről tapasztalják meg, hogyan válhatnak tudatos fogyasztókká vagy éppen hogyan sajátíthatják el a gazdálkodói életformát.   

Az idei év legnagyobb érdeklődéssel várt közönségprogramja Magyarország legkisebb és egyik legnagyobb lovának showműsora, amit a kiállítás ideje alatt minden délután megrendeznek a bemutatótéren. 

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2019. augusztus 15-18.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
x x x