Nyitva

Farmer Expo – Dunavölgyi és baltikumi génmegőrzők együttműködése



Debrecen, 2014. augusztus 19., kedd (MTI) – A Baltikumra is kiterjeszti állattenyésztési génmegőrző munkáját a Dunavölgyi Állatfajták Génmegőrző Nemzetközi Egyesülete (DAGENE) – jelentette be Hajas Pál elnök kedden a debreceni Farmer Expón, miután együttműködési megállapodást írt alá a Balti régió génmegőrző szervezetével.

Hajas Pál professzor felidézte, hogy egyesületük 25 évvel ezelőtt alakult meg, a Duna-menti országokban őshonos állatfajták megőrzése, fenntartása elősegítésére.

A baltikumi együttműködéssel tevékenységük immár 15 országra kiterjed, a Duna-völgyi államok mellett Svájc és Grúzia is részt vesz a fajtafenntartó munkában, kutatásokban – tette hozzá kiemelve: az egyesületnek összesen 65 tagja van, köztük jelentős egyetemi kutatóhelyek, tudományos műhelyek és civil szervezetek.

A DAGENE a tudományos kutatások mellett azt is vizsgálja, hogy a mai életkörülmények, a klímaváltozás milyen hatással vannak az őshonos fajtákra, hogyan találják meg a helyüket a megváltozott körülmények között.

Az elmúlt évek kutatásai egyértelműen azt igazolják, hogy az őshonos fajták jobban képesek túlélni a stresszes állapotokat, mint az új fajták – magyarázta Hajas Pál.

Hozzátette: az együttműködésnek a Balti tengeri régióra való kiterjesztésével az Európai Unión belül egységesen lehet felvetni és vizsgálni az őshonos állatfajták fenntartásával kapcsolatos tudományos és gyakorlati kérdéseket.

Bodó Imre professzor, a DAGENE alapító elnöke a muraközi ló megmentési programját említette, amely fajta a családi gazdaságok “erőgépe” lehetne. A muraközi hidegvérű kistestű ló. Bár nagy teherbírású, főként kisebb mérete miatt nem tenyésztik, mert kevesebb a húsa, mint más nagytestű hidegvérű lovaknak.

Ugyanakkor teherbírása miatt jó szolgálatot tenne a családi gazdaságokban, a ház körüli munkáknál; Horvátországban kiválasztott fajta, Magyarországon már kétszer sikerült megmenteni, de jelenleg “nem fő szempont e munkaló megmentése” – tette hozzá a professzor.

A DAGENE hatékonyabb érdekérvényesítése céljából az egyesület kedden Debrecenben együttműködési megállapodást kötött a Magyar Település és Területfejlesztők Szövetségével (MTTSZ) – jelentette be Szilvássy István, az MTTSZ elnöke.

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2024. augusztus 29-31.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
xxx