Nyitva

27. Farmer-Expo Sajtóanyag



Négy nap, tíz rendezvény, mintegy 300 kiállító, 17.000 m2-en, röviden így foglalható össze számokban a 2018-as Farmer Expo. Agrárinnovációk, korszerű technológiák, szakmai konferenciák, fajtabemutatók, különleges közönségprogramok, gasztro- bemutatók közös találkozási pontja lesz a debreceni kiállítás, amely az idén már 27. alkalommal várja az agrárágazat elhivatott szakembereit és a mezőgazdaság iránt elkötelezett érdeklődőket, a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.
 
Szakmai programok
Fejlesztések, az agráriumban is, csak tudatos tervezés mellett valósíthatók meg sikeresen. Elengedhetetlen a megfelelő ismeretek elsajátítása a gazdálkodók számára. Ehhez nyújt már majdnem három évtizede jelentős segítséget a debreceni kiállítás. A mezőgazdasági beszállító ipar a csúcstechnológiát is felvonultató négy napos árubemutató mellett ebben az évben is szakmai tanácskozások keretében ismerhetik meg a gazdálkodók a legújabb termelési és kutatási eredményeit például a sertés, a szarvasmarha, a juh, a baromfi valamint a zöldség-gyümölcs ágazatnak. Az állatprogramok keretében, a szakmai fórumok mellett, lesznek szarvasmarha és ló bemutatók, illetve juh árverés. Kiemelt szerepet kap az idén az antibiotikum-mentes sertéshús előállítás kérdésköre. Juh-kecske témában pedig augusztus 19.-én fajtabemutató és értékesítési nap, szakmai továbbképzés és tenyészállat bírálat is lesz.
A hazai előadók mellett külföldi szakemberek egyedülálló betekintést nyújtanak más országok gyakorlatába, tapasztalataiba. Ezen felül idén is részt vesznek a kiállításon Kárpát-medencei agrárszakemberek. Így lehetőség lesz gazdasági párbeszédre az ukrán-magyar, román, bolgár és újdonságként, az idén először, török üzletemberek-találkozójának keretében. A résztvevő cégek képviselői pedig természetesen a kiállítást is bejárják a hivatalos tárgyalások mellett.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az idei évben is közösségi kiállítóhellyel vesz részt az Expón, ahol a kamarai szolgáltatások bemutatásán túl kóstoltatással egybekötött termelői piaccal, szakmai megbeszélésekkel, nyereményjátékkal és egyéb izgalmas programokkal várja a látogatókat. A Magyarok Kenyere Program részeként Kenyérünnepet is rendezünk, a szakkiállítás megnyitójával egybekötve.
Közönség programok
2018-ban a Farmer Expo lovas bemutatói újból várják az érdeklődőket. A hagyományos fogat parádé, szabadon-ugró verseny, korlátugratás, tradicionális magyar fajtáink bemutatása mellett, a gyerekek is élvezhetik a lovas programokat, átélhetik a lovaglás élményét és az idén először - valószínűleg a gyerekek nagy örömére- lesz nyúlsimogató is, ahol szalmabálákkal körülvett környezetben, a kicsik közelről megismerkedhetnek ezzel a kedves állattal.
  
13. HORTICO Zöldség – Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás
A zöldség-gyümölcs szektorban jelentősen élesedett a verseny a nyitott európai piacon. A versenytársakkal most már nem csak a külföldi piacokon kell megküzdeni, hanem a belföldi piacok megtartásáért vagy megszerzéséért is versenyeznünk kell. A szektor piaci szereplőinek ebben a környezetben egyre nagyobb teljesítményt kell nyújtaniuk ugyanazért a gazdasági eredményért. A mai – korszerű technológiákkal, kiváló áruelőkészítéssel jellemezhető – világban kulcsszerepet kap a szaktudás, a legmodernebb technológiai és műszaki elemek ismerete, amivel kiváló, a piac által megkövetelt minőségű termék állítható elő alacsony önköltség mellett. Fokozódik az értékesítés tudományának, a marketingnek a szerepe: tudnunk kell a jó minőségű, hazai termékeket megismertetni a hazai és külföldi fogyasztóközönséggel.
 
A HORTICO Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás és konferencia a hazai zöldség-gyümölcs szektor önálló, átfogó seregszemléje, olyan integrált, marketing és szakmai fórum, ahol a szektor vállalatai és azok üzleti partnerei koncentráltan – egy időben, egy helyen, együtt – mutatkoznak be a széles szakmai és fogyasztó közönségnek. A rendezvény négy napos felületet kínál arra, hogy a szektor bármely piaci szereplője megismerkedjen az új szakmai követelményekkel, feladatokkal, piaci kihívásokkal, finanszírozási forrásokkal, műszaki és technológiai megoldásokkal, valamint a szektor szereplői bemutassák termékeiket a szakmai és fogyasztó közönségnek. Olyan – nemzetközi szinten is elismerést kiváltó – rendezvény megszervezése a célunk, mely nagymértékben hozzájárul az ágazat fejlődéséhez.
A fenti célkitűzések érdekében a V-Trade Kiállítások Kft., a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács és az ÉKASZ (Alma Terméktanács) 2018-ban közösen szervezi meg a HORTICO Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítást. A tavalyi évhez viszonyítva kétszer akkora területen, vagyis mintegy 200 m2-es kiállítói felületen közel húsz hazai zöldség-gyümölcs termelő és forgalmazó vállalkozás mutatja be és kínálja az ízletes, egészséges hazai friss és feldolgozott zöldség-gyümölcs termékeket. A tavalyi évhez hasonlóan a standunk egyik zászlóshajója a Szabolcsi Alma lesz, de emellett társkiállítóink számos zöldség-gyümölcs finomságot fognak bemutatni, kóstoltatni és forgalmazni. Reményeink szerint hozzájárulunk a zöldség-gyümölcs fogyasztás növeléséhez, a fogyasztói kultúra fejlesztéséhez – gazdasági és társadalmi hasznot hajtva ezzel a szektorban érintett valamennyi szereplőnek.
Az augusztus 17-én megrendezendő, „Aktuális problémák és megoldások a kertészeti ágazatban” című szakmai konferencián a hazai zöldség- és gyümölcstermelés  égető kérdéseivel foglalkozunk. Mindezen túlmenően a rendezvény kiváló fórumot kínál az ágazatban dolgozó szakemberek találkozására, mely alapja a szakmai információk és tapasztalatok kicserélésének.
 
Miniszteri fórum
Az idei Farmer Expo megnyitója rendhagyó lesz az előző évekhez képest. A nyitónapon, augusztus 17-én, 10 órától a Böszörményi úti campus színháztermében lesz a nyitó ünnepség, amelyen részt vesz Nagy István agrárminiszter aki, egy fórumot is tart a megnyitó keretében. ( Nagy István Újfehértón születetett és a pallagi  Balásházy János Mezőgazdasági Szakközépiskolában érettségizett 1986-ban.). A fórum kiváló alkalmat biztosít arra, hogy az ágazat szereplői első kézből szerezzenek információt a modern mezőgazdaság programjáról, az elkövetkező négy év kiemelt fejlesztési és miniszteri céljairól. Majd ezt követően az ÉKASZ standja előtt, sajtóbeszélgetéssel összekötve hivatalosan is elindítja a „Szabolcs Aranya” alma marketing programot.
A Farmer Expo augusztus 17-20-ig minden nap 10-18 óráig lesz nyitva.
 
Debrecen 2018.08.02.

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2024. augusztus 29-31.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
xxx