Nyitva

HíreinkHidegvérű lovakat is bemutatnak a Farmer Expón

Idén augusztus 17-e és 20-a között tartják a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán a 31. Farmer Expót. Magyarország egyik legjelentősebb agrár-seregszemléjén 17 ezer négyzetméteren mintegy 330 kiállító mutatkozik be, ami kicsivel több, mint tavaly.

A Farmer Expó Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításra a szervező V-Trade Kiállítások Kft. csaknem 30 ezer látogatót vár. Az ünnepélyes megnyitón ezúttal is részt vesz Nagy István agrárminiszter és az új kenyér megszentelése sem marad el.    

- A négy napig tartó árubemutató mellett számos szakmai rendezvény is lesz. A Farmer Expón remekül követhető, hogy mi történik ebben az ágazatban – fogalmazott a rendezvény sajtótájékoztatóján a vásárigazgató.   

Vaszkó László szerint nehéz helyzetben van idén a mezőgazdaság, egyebek mellett a szomszédunkban háború dúl, miközben minden idők egyik legkomolyabb aszálya pusztít, amihez még infláció is társul. Ezek együttesen nehezen kiszámítható helyzetet teremtenek.    

Forrás: unideb.hu

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2024. augusztus 29-31.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
xxx